Ismertek már annyira, hogy nem okozok meglepetést, ha időnként fortyog bennem ez-az.
Most éppen azon méláztam néhány ‘ékszerfotó’ láttán, hogy hol is kezdődik egy ékszer.
Mert bizony az ékszernek igenis vannak minőségi kritériumai, amit maga a szó is mutat.
Kiegészitő lehet bármi.
Egy ékszer azonban legyen éke viselőjének, vagyis akár anyagában, akár a design tekintetében, akár a kivitelezés terén, de legalább kettőben ezek közül igenis képviseljen maximális (!) minőséget.
Ezt a fenti Olivos definíciót a Magyar Értelmező Kéziszótárral is kiegészíteném a teljesség jegyében:
ÉKSZER [ë v. e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. Nemesfémből v. más anyagból, rendsz. drágakövek felhasználásával készült, tetszetősen és sok esetben aprólékosan megmunkált dísztárgy az emberi test, ruha ékesítésére. Ékszer a diadém, a fülönfüggő, a jegygyűrű, a doktori gyűrű, a karperec, a melltű, a násfa, a nyaklánc. Ékszert ajándékoz, hord, visel. □ Mi sok szép kelme, mennyi drága ékszer! (Madách Imre) Ékszerekkel teleaggatott feleségét fényképen is megmutatta. (Kuncz Aladár)
- 2. (átvitt értelemben, választékos) Ék [2], ékesség, kincs. □ [Édesanyám varrógépe] ékszere volt a mi életünknek. (Móricz Zsigmond)”
Átvitt értelmében is érteket képvisel, nemhogy szó szoros valójában.
Hogy kinek mi jelenti azt az értéket, amivel azonosulni tud, mindenki maga dönti el.
A ruhánál is beszédesebb, hogy egy Nő milyen ékszert visel.
Vannak napok, amikor inkább hallgatni szeretek magamról és bizony egy árva szem gyöngy sincs rajtam, de amikor felveszek valamit, az igazi ékszer, mégha visszafogottabb is egy egyiptomi arany collar nyakéknél.
Hogy számomra mit jelent az az érték, amivel azonosulni tudok, azt a munkáimban, szavaimban látjátok.
Maradok tisztelettel a valós Nők szolgálatában. ❤