Legtöbbünk vonzódik a szimmetriához, a tökéletesre való törekvés egyik kulcsaként.
És akkor jövök én meg az asszimmetrikus tervezéseim. ?
És már megint kilógok a sorból.
Pedig az aszimmetria nem rebbelis megfontolásból ered. Sőt, nem is megfontolásból.
Egész egyszerűen nem érzem teljesnek a szimmetriát. Nem törekszem tökéletességre, szabályosságra.
A valódi szépséget keresem és igyekszem megfogni az ékszereimen keresztül is. A valódi szépség pedig nem szabályos, nem szimmetrikus, nem tökéletes,
hanem egyensúlyban van.
A plasztikával korrigált idealizált női alakok vagy arcok sosem közvetítenek olyan mély és áttörő kisugárzást, mint egy érintetlen, “érdekesnek” titulált, természetes arc.
Sok utánzat kő is túl tökéletes, homogén, túl egységes, és cseppet sem szép a valódi, zárványos, szürke-barna foltos, repedt ásványhoz képest.
Valódi Nőknek tervezek ékszereket,
valódi ásványokból.
Nem tökéletességre van szükségem, hanem egyensúlyra.
Erények és hibák, szépség és tökéletlenség egyensúlyára.
Ez az a hitvallás, szemlélet, életérzés, amit az ékszerekben az aszimmetriával tudok megteremteni.
Az aszimmetria a szépség, a szabadság, az erő.
Amitől számomra tökéletes lesz a maga természetes “tökéletlenségében”. ?
