A Psilomelane váratlanul és visszavonhatatlanul csapódott az Olivok életébe, azonnal szerelem lett (az amazonit továbbra is marad az örökelsőésegyetlen természetesen. ?) Ki is ez a furcsa nevű, izgalmas, vibráló ásvány? Hoztam Nektek néhány saját gondolatot róla.A legelső benyomásom az volt, hogy nagyon hasonlít a merlinitre, csak éppen acél színű. Erős, titokzatos, hűvös színek, az utánozhatatlan denrtites mintázattal. Hogy kicsit segítsem a neve memorizálását, elmesélem, hogy a Psilomelane a görög „psilos” (=)sima és a „melas" (=fekete) kifejezésekből származik. Ásvanytani szempontból eredendően egy csoportra vonatkozik, de a kereskedelemben egy konkrét kövecskére használják már, csak úgy, mint a turmalin esetében. Szóval álltam és kezemben tartottam őt, kékes szürkés tintaszerű foltjaival, és egyre erősödött bennem, hogy bizony a merlinithez hasonlóan ő is egy mesterkövecske. Egyetlen szóba öntve, a Psilomelane számomra egy viharfelhő.
A vihar előtti csend, ami egyszer csak kitör, zokog, feloldoz, megszabadít a lélekben terhes dolgoktól és ezáltal boldogabbá tesz, ahogy a természetben is törtenik egy-egy vihar alkalmával. A vihar egyidejűleg érzelmes, szenvedélyes, feltartóztathatatlan, rémisztő, kegyetlen, tárgyilagos és a nagy egészet tekintve áldásos is. Nem lehet megúszni az égszakadást, a letört ágakat, elsodort virágokat, a vihar mégis szükséges, és bár vannak fájdalmas szakaszai, mégis jó. Ahogy a vihar utáni napsütés az egyik legkedvesebb mosolya a természetnek, ugyanúgy hozza magával a megtisztulás azt a képességünket, hogy egy megfáradt, megtört, nehezebb vagy fájdalmasabb időszaktól megtisztulva kedvesebben, szeretteljesebben tudjuk a világhoz, szűk környezetünkhöz fordulni. Emlékeztet rá, hogy az odaadáshoz és harmóniához is bizony az egon keresztül vezet az utunk. ? Tegyünk rendet, engedjük felszakadni, hogy a helyére kerülhessen a sokminden, amiket átéltünk a közelmúltban. Azt hiszem cseppet sem véletlen, hogy éppen a 2020-as év után csöppent az életünkbe ez a csodakövecske. ?