“Anyának készíteni”

Szombat délelőtti idill. A gyerekek játszanak, Apa vigyáz rájuk (1 és 3 évesek), én meg főzöm az ebédet.

A Nagyfiúnk eltűnik szem elől, már másfél perce (!), és túl nagy a csend. Apa utána megy a hálóba, ahová besakkoztuk a kis műhelyasztalkámat is. 

Hallgatom a konyhából… Szívleállás, újralégzés. A Nagyfiúnk a széken áll, a támlával az asztalnak dőlve, szerencsére az ágyban megakadt a szék kereke, ez mentette meg a hatalmas eséstől.

Apa kérdezi:

-Fiam, mit keresel te ott fent? 

A válaszra nem voltam felkészülve. Tagoltan építi fel a mondatokat még, úgyhogy a kellő hatásszünet is megvolt:

-Karkötőt…szeretnék…készíteni… Anyának!

Könnyekig hatódás: pipa,

veszélyes ejnyebejnye hegyibeszéd: sztornó.

Odafészkeltünk a nagyágyra, elé tettem az ásványokat és kiválasztotta a köveket.

Berill, amazonit, labradorit, achátok, kígyóbőrjáspis, festett kvarc, szinter jáde.

Délután, amíg aludt, előkészítettem az alapot és együtt megfűztük. Kértem engedélyt némi dizájn kiegészítésre.

A legkülönlegesebb, legbátrabb, legodaadóbb szívvel készült ékszer, 

íme:

Sohadesoha nem felejtem el a kis hangját, ahogy azt a mondatot kimondta. 💖

Köszönöm, Kincsem, csodaszép lett! 💕