Ásvány INFO

Amazonit – másképp

Az első dolog, amit tükröz az Oliv arculat és a kristály helyett kövecskékkel, a mentazöld színnel tervezett logo az az, hogy gyengéd érzelmeket táplálok az amazonit iránt. ? Imádom!

Első és örök ásványszerelem.

Ma megmutatom Nektek őt, hogyan kerül elő a sziklák közül ez meseszép zöldes-türkizes ezerarcú földpát.

(Saját fotó)

Úgy képzeljétek el, közérthetően  megfogalmazva, hogy a talajrétegek között ún. lencsék alakulnak ki, lencse formájú üregek, melyek bensejében van elegendő helye növekedni a kristályoknak, ásványoknak.

A kutatás során először a kőzetben előtűnő ásványdarabkákkal találkoznak, aztán a szélről leváló kisebb darabokkal, majd a telérrel. Telér az a hegyhasadék, aminek belsejében találhatók az ércek, ásványok, vagyis maga a lelőhely. 

Egy minőségi lencse többnyire keskeny (30-40cm körül) és több méter hosszú, két végén zárt földtani jelenség. (Bill Tanaka illusztrációja)

A már nyitott telérből, mint egy zsebből, vízzel kimosva,  kézzel emelik ki, nagyon körültekintően és óvatosan az ásványokat. 

A kiemelést, gyűjtés követően még alapos és szakértő tisztogatást igényelnek. 

Az amazonit színe a pasztell mentától a telt türkizkékig nagyon sokféle lehet. 

A zöldes szinezet eredetét tekintve még nincs egyöntetű állásfoglalás a tudósok körében. 

A nagyobb tömbök általában világosabb árnyalatúak.

Az amazonit is, a többiekhez hasonlóan, gyakran más ásványok társaságában fejlődik.

A képen látható csoda pl. füstkvarc szomszédságában. 

A teljes szakmai cikket egy colorado-i ket csúcsú amazonit lelőhelyről angol nyelven itt olvashatjátok: https://collectorsedge.com/pages/two-point-amazonite-mine-teller-county-colorado

(A képek forrása szintén az eredeti cikk:  https://collectorsedge.com/pages/two-point-amazonite-mine-teller-county-colorado)

Még szintén kedvelheted...