E-mail

info@olivgyongy.hu

A Csaroit ásványt bár már az 1940-as években felfedezték, feljegyzés csak egy vasúti alagút építésekor, 1978-ban született róla, ekkor vált a világ számára ismertté. 

A szibériai Chara folyó mellett leltek rá, innen kapta a nevét.

A Chara folyó a Bolshoye Leprindo tóból ered, elhalad a Kodar és Kalar hegyek között a Chara medencében, majd az ún. Chara Sands állandóan változó homokdűnéi mellett.

Ez a ritka kristály rostos tömbként lelhető fel, csakis itt, Szibériában.

Számomra nem meglepő, hogy ennek a változatos tájnak a kristályát az átalakulás kövének tartják.

Erős, izgalmas, kihívásokkal teli kövecskének tartom.

 A lila több árnyalatában pompázik, fehér gyöngyházas fekete szálakra emlékeztető mintával, helyenként homokszín-pasztellzöld mezőkkel.
Sokàig nem számított kelendő kristálynak, mert az áttetsző köveket részesítették előnyben.

Gyöngy formában gyakran csak a lila darabokat látjuk.

Engem azonban sokkal jobban elbűvölt a tarka változata, sikerült is szereznem egy ún. freeform változatot belőle.

A Bohemian kollekcióban kapott helyet, az amazonittal, afrikai türkizzel és ametiszttel készült csaroitos köves rugalmas karkötő.

(fotók:
 http://allrus.me/unique-russian-mineral-charoite/the-chara-river-in-siberia/
 http://allrus.me/unique-russian-mineral-charoite/
https://www.google.hu/amp/s/m.alibaba.com/amp/product/138089703.html)

Ajánlott cikkek

Nézd meg az Oliv Homedekor kínálatát!