Az Oliv sztori

Az Oliv sztori #7 – áldásos együttműködések

Megragadom az alkalmat, ha már az előző részben a legelső együttműködésről esett szó, hogy szót ejtsek a továbbiakról is, hiszen ezek hol láthatóan, hol csak gondolati síkon fontos részei voltak az Oliv történetnek.

Bizony a legtöbb esetben az együttműködések, közös alkotások megmaradtak ötlet szinten, de voltak néhányan, akik igazi csodát hoztak az Olivok történetébe…

Két alkotót szeretnék kiemelni, akikkel éveken át tartó, megbízható stabil és korrekt együttmüködésben tudtunk tervezni, mindkét esetben hatalmas sikere is volt a közös kollekcióknak.

Az első a Tündérkert ékszerek voltak, az Örökszép gyantaékszerrel karöltve, ahol egy mesebeli sziklakerthez, tündérkerthez hasonló víziót öntöttünk ékszerbe: a virágok, fák, levelek és az ásványok tálalkozása által.

Emlékszem, amikor megkerestem Csillát, teljesen ismrretlenül, azzal az akkor még vad ötlettel, hogy furatolt gyöngyöt kérjek tőle ehhez a közös kollekcióhoz. Ez nagyon-nagyon régen volt, bő 6 évvel ezelőtt, amikor még nem voltak elérhető öntőformák szerte a világban, hanem nekik kellett kitalálni a technikai megvalósítást. Ennek megszületéséhez bizony közel 1 év munkájára volt szükség, és örökké hálás leszek nekik, amiért kitartottak az álmunk mellett, és végül valóra válhatott.

Itt szeretnénk köszönetet mondani Petrának is, a Bouvet blog (ma már az etcetera.hu oldalon is olvashatjátok írásait) tulajdonosának, aki két alkalommal is bemutatta a Tündérkert kollekciónkat az évesk során fantasztikus cikkeiben. <3

A másik szivemcsücske együttműködésem a Palo Santo varázsló, Kis Miklós, a Manakasha ékszerek alkotójával vált valóra, amikor is egy kézműves vásárban először találkoztunk. Ennek is már bő 4 éve.

Megláttam a csodás faragott ékszereit, és nagyvonalakban azonnal elkezdtem neki duruzsolni, hogy annyira szeretnék egy malát készíteni, amiben a guru szem egy általa faragott igazgyöngyös Palo Santo lenne, szerintem annyira szép lenne együtt a nyers, illatos fa és a selymes fényű igazgyöngy.

Meg is beszéltük, hogy én keresem az igazgyöngyöt, ő pedig majd megfaragja a palo santo gyöngyöt hozzá.

Szerintem szegény ekkor még nem sejtette, mibe kevertem bele 🙂 A Tündérkerthez hasonló sikere volt a Palo Santo kollekciónak is, így végül Mikivel is évekig alkottunk együtt, szebbnél szebb ékszereket Nektek.

Köszönetem és hálám Nektek, hogy együtt megélhettük, amiben mindig is hittem, amit ilyenkor éreztem, hogy a közös alkotásban ezek az alkotói energiák nem összeadódnak, hanem egyenesen hatványozódnak.

A legszebb élmények egyike vagytok az Oliv történetében, köszönöm Nektek.

Még szintén kedvelheted...