Van egy másik nagy alkotói témakör, amiben Henivel szintén csendes –néhol hangos- társai vagyunk egymásnak.
Ígértem nektek, amikor elindult a Oliv sztori, hogy ez a sorozat nem egy nosztalgiától szirupos visszatekintés lesz, hanem olvashattok majd őszinte sorokat megpróbáltatásokról, nehézségekről, kudarcokról, elakadásokról is.
Volt, van és lesz is, amíg csak a pályán vagyunk egy olyan elszánt és azonos törekvésünk, ami minden tervezésünkben, minden beszerzésünkben, az elkészült ékszerekben, a posztokban, a webshopban, mindenütt tetten érhető, ha úgy tetszik, afféle ars poetica.
Ez pedig a korrektségről szól. Mindenekelőtt és felülírhatatlanul, szakmai és emberi síkon egyaránt: a vevőinkkel, a kollegáinkkal, a munkánkkal szemben, a teremtett érték megvédésével, ha arra kerül sor.
Ez fontosabb szempont volt, mint a megélhetésünk, az eladásaink, a sikerünk elérése.
Olyan „piaci” körülmények között igyekszünk fennmaradni nektek, veletek, értetek, az alkotás értékeiért, ahol gátlástalanul szaporodnak a vásárlókat szándékosan és nemtörődömségből megtévesztő tömeg gyártott, vagy import tömegcikkeket forgalmazó webáruházak, még rosszabb esetben, magyar kézműveseket „felölelő”, irreálisan nyomott árakon dolgoztató, a készítők kilétét titokban tartó, tucat kellékeket termelő webshopok.
Éppen ezért, nem állhatjuk meg szó nélkül, amikor szembesülünk az ékszereinket, fotóstílusunkat, szövegeinket „elinspiráló” kollégákkal, csakrákat mentő műanyagokkal, spirituális ígéretek köntösében megtévesztő szövegekkel, a sok év munkája árán megszerezhető tapasztalatot megúszni kívánó, de értékesítő hobbistákkal, vagy etikátlan versenytársakkal…
Lehet, hogy kívülről, olvasói szemmel ez most triviálisnak tűnik számotokra, és mi is tudjuk, hogy “hát igen, ez ilyen”, de valójában korántsem ennyire egyszerű, és végképp nem tét nélküli ez a történet.
Alig-alig van, aki beleáll ebbe a kérdéskörbe, vagyis aki a vevőkért, és a munkájukra adó alkotókért kiállna. Nem szeretünk kellemetlen dolgokról hallani, beszélni, olvasni. Csak éppen a sokéves tapasztalat az, hogy a hallgatás takarója alatt gombamód szaporodnak közben az egyre szemérmetlenebb, kizárólag nyereségre fókuszáló megtévesztések.
Anno még egymagam kezdtem el hangot adni ennek a blogomon, azért, mert fájt látni a csalódott arcokat, amikor megkerestek a “holdkő” vagy “türkiz” ékszerek javításával, én pedig nem éreztem vállalhatónak, hogy úgy beszéljünk a részletekről, hogy eközben ne szóljak arról, amit látok, hogy ez szép, csak éppen üveg avagy epoxy… de majd teszek bele valódik holdkövet is javításkor, hogy végül azt viselhesse, amit vásárolt valaki másnál, és ezeket soha nem volt szívem elszámolni aztán, ez egy egészen másik sík, egyfajta érzékenység.
Egy hang csak csepp a tengerben. Nem is gondoltam bele, hogy lesz-e értrlme, foganatja ezeknek az írásoknak, csak így tartottam hekyesnek. Aztán lett ebben (és sok más jóban s rosszban is) egy társam Heni személyében. Volt, hogy pár perc leforgása alatt tiltottak ki innen-onnan mindkettőnket, privátban közvetített jelzésekkor elegánsan negligáltak, válasz nélkül tiltottak, megszoktuk, nem vettük személyesnek, nem is volt ez személyes kérdés sosem.
Mindössze reménykedtünk, hogy talán ezentúl kicsit nagyobb odafigyeléssel, nagyobb korrektséggel kezelik majd az áruleírásokat, megnevezéseket…. ebben sajnos bőven oprimistának bizonyultunk.
Az utóbbi években több komoly és elismert hazai szakmai szereplő is elkezdte felvenni a harcot a jelzett piaci jelenséggel, nem csak ásványbörzéken, de itt, az online térben is, és egyre szélesebb körben jut el Hozzátok is, hogy mire érdemes figyelni akkor, ha számit, hogy ténylegesen ásvány legyen az ékszeretekben.
Van remény, kell, hogy legyen, … de ahogy az élet más területein tapasztalható, itt is csak kevesek mertek megszólalni.
Bár éreztem a hátrányát is, sosem bántam meg, hogy felszólaltam ebben a témában, és külön köszönöm, Heni, hogy ebben is mellettem álltál. <3
